BARÁTI TALÁLKOZÓ
2010.09.25
Résztvevők: kondorosi és békéscsabai hátrányos helyzetű gyermekek
Helyszín: Békéscsaba
Szombaton ismét találkozott a kis csapat, hogy részt vegyen az idei utolsó találkozón.
Ez a nap a kívánságokról szólt. Igyekeztünk a gyerekek óhaját teljesíteni és olyan programot szervezni, amely az eddigi találkozókból kimaradt.
Első utunk a Megyei Tűzoltóparancsnokságra vezetet, ahol szeretettel vártak bennünket.
Először az ügyeleti szobát szálltuk meg. Az ügyeletes tűzoltó bácsi készséggel magyarázta el a sok-sok műszer, számítógép, telefon funkcióját. Megtanultuk hogyan kell bejelenteni egy tűzesetet. A gyerekek élvezték a szituációs játékot.
Ezt követően a gépjárműfecskendőkkel, magyarul tűzoltó autókkal ismerkedtünk. Elmagyarázták a tűzoltóautó működését, láttuk a készültséget, hogy riasztás esetén tényleg azonnal indulni tudnak. A legnagyobb élmény volt, amikor a gyerekek beszállhattak egy igazi tűzoltó autóba, sőt a sisakot is felvehették.
Megnéztük a Parancsnokság egyik büszkeségét, a 44 m-es gépezetes tolólétrát, ezt használják a magas házak esetén mentésre. Elmagyarázták a tűzoltók, hogy azért kell az emeletes házaknál helyet hagyni, hogy ezzel az autóval veszély esetén azonnal segíteni tudjanak a bajba jutott embereken.
Nagy élmény volt a „csúszó oszlop” Riasztás esetén ezen csúsznak a tűzoltók, hogy minél hamarabb elérjék a tűzoltó autót. Ezt az oszlopot is kipróbálta minden gyerek.
Végül a tűzoltó múzeumot néztük meg. Itt láthattunk szétrobbant gázpalackokat, és egyéb
tűz során keletkezett tárgyakat. Meséltek a tűzoltók a régi felszerelésekről, a lovas tűzoltásról, az őrszemről. Itt is a régi lovas tűzoltókocsira felülhettek a gyerekek.
Köszönjük a Megyei Parancsnokságnak, hogy a gyerekek birtokba vehették a „tűzoltó birodalmat”
A sok élménytől elfáradva következett az ebéd, majd a „ plázázás”
Végül egy fagyi mellett beszéltük meg az élményeket. Házi feladatként maradt a rajzolás, festés, mivel erre már nem maradt időnk.
Az elkészült rajzokat Irénke és Szilvi néni összegyűjti, és a civilek börzéjén kiállítjuk.
2010-09-28-
Ficzere Ferencné
Alkotó Művészek Egyesülete
____________________________________________________________
Látogatás a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban
A Kondorosi gyerekek izgatottan érkeztek meg Békéscsabára 2010.szeptember 23-án.
A vasútállomáson vártuk a csoportot, és a 3-as busszal egyenesen a Munkácsi Múzeumba mentünk.
A Múzeum munkatársai nagy szeretettel fogadtak bennünket. János bácsi és Margit néni külön a mi érkezésünkre várt, és rengeteg tudást adott át játékos formában.
Először a honfoglalás kori kiállításon ismerkedtünk a múlttal. Beültünk egy jurtába, állatbőrökre, és hallgattuk János bácsi elbeszélését az ősök életéről. A nemezből készült tarisznyából nagyon sok érdekes dolog előkerült (nád síp, kovakő, fém díszek, kézzel font öv)
Megismertük a harci eszközöket is, sőt az íjat mindenki ki is próbálhatta. Megismertük a lovasok életét, harcmodorát.
A jurtában egy teljes órát töltöttünk.
Ezt követően a múzeum büféjében uzsonnáztunk, majd Margit nénivel végig néztük a kiállításokat. Nagyon tetszett a gyerekeknek a padlóra rajzolt térképek, egyből lehasaltak és kicsi kezükkel követték az út és határvonalakat. Jelképesen gabonát is őrölhettünk. Elcsodálkoztunk milyen nagy is a gólya, és soha nem látott madarakat is közelről láthattunk.
A 3D-s vetítés Békés megye természetvédelmi területéről mindenkit lenyűgözött.
Nagy élmény volt a Munkácsy festmények megnézése is.
Sajnos nagyon hamar elszaladt az idő és el kellett búcsúzni a Múzeumtól.
A gyerekek játékosan ismerkedhettek a Múzeummal, amely élmény meghatározó lesz további életükre.
Fényképes beszámoló:
http://picasaweb.google.hu/Ildiko.ficzere/Muzeumban?feat=directlink
Köszönjük a Megyei Önkormányzatnak, hogy ezt az élményt nyújthattuk a gyerekeknek.
2010-09-24
Ficzere Ferencné
elnök
_______________________________________________
BEMUTATKOZÁS A BETYÁR NAPOKON 2010.08.19-20 Nagy öröm volt számunkra, hogy részt vehettünk Nemzeti Ünnepünkön a X Kondorosi Betyár napokon. Augusztus 19-én a Csárda mellett lett felállítva a sátrunk. Bemutattuk eddigi tevékenységünket, fényképes albumot készítettünk, valamint egy nagyon szép kivitelű, bemutatkozó szórólapot. A sátorba berendeztünk egy alkotó sarkot, ahol az arra járó gyerekek, festhettek, rajzolhattak, gyurmázhattak, varhattak. Fényképes beszámoló: http://picasaweb.google.hu/Ildiko.ficzere/Betyarnapok?feat=directlink __________________________________________________________ Látogatás az ALKOTÓTÁBORBAN 2010.julius 14. Támogató: Békés megyei Önkormányzat Fényképes beszámoló: http://picasaweb.google.hu/Ildiko.ficzere/BaratiTalalkozo?feat=directlink
___________________________________________________________ Strandolás Békéscsabán az Árpádfürdőben 2010.július 1. Résztvevők:20 hátrányos helyzetű gyermek Támogató: Békés Megyei Önkormányzat Fényképes beszámoló: http://picasaweb.google.hu/Ildiko.ficzere/Strand0701?feat=directlink __________________________________________________________
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Műanyag nyílászárók, MEGA,HiSec acél biztonsági ajtók Óriási kedvezménnyel!
► Acél biztonsági ajtók beépítve már 59.900 Ft-tól, továbbá nyílászárók(MŰANYAG, FA, ALU), télikertek teljeskörű árnyékolástechnikával. Díjtalan felmérés, tanácsadás, árajánlatkészítés. Rövid határidő, szakszerű szerelés helyreállító kőműves munkával.
aluport.hupont.hu
2. Galambos Andrea pszichológus
► Galambos Andrea pszichológus Várpalotán, Székesfehérvár és Veszprém közelében. Vizsgálat, tanácsadás, terápia (hipnoterápia, kognitív viselkedésterápia, NLP). Felnőtt, gyermek és serdülő korosztály számára.
andreagalambos.hupont.hu
3. EGYEDI KÉZZEL FESTETT MANDALÁK ÉS LELKÜNKET SIMOGATÓ OLDALAK OTTHONA
► A Mandaláknak lelkül van. Eljönnek ide a mi világunkba, hogy itt legyenek velünk, és mutassák az utat oda, ahonnét jöttünk, és ahová visszatérünk.
amandala.hupont.hu
4. Dietetika, mentálhigiéne, lelkigondozás, életrendezés, Reiki tanfolyam
► Dietetikai (életmód) tanácsadás. Mentálhigiénés és lelkigondozói kapcsolattartás. Tradicionális reiki tanfolyamok tartása egyéni és csoportos formában. Életrendezés.
aszeretett.hupont.hu
5. ANTIK ÓRA, ÓRÁK SZAKSZERŰ JAVÍTÁSA GARANCIÁVAL
► Antikórák, faliórák, ütős órák, ingaórák, álló órák, asztali órák, régi mechanikus anker,cilinder,roskopf kar és zsebórák javítása garanciával!
antik-ora.hupont.hu
► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha
atedontesed.hupont.hu
7. ASZTRONOSTRA - EGY MEGÁLLÓ ÚTKERESŐKNEK
► Antal Bakos Szilvia Okleveles Asztrológiai tanácsadó honlapja
asztronostra.hupont.hu
► TÓTH KORNÉLIA: biológus-természetgyógyász, jógaoktató, metafizikai pszichoterapeuta, fülakupunktúra addiktológus
alternativgyogymodok.hupont.hu
9. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola
► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu
agostyanerdeiiskola.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► receptek a kredenc mélyéről
nagymamamkonyhajabol.hupont.hu
2. Egészségügyi tananyagok mindenkinek
► “A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott.”
egeszsegugy.hupont.hu
3. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
4. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták
► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu
executivesuccess.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
6. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA
► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"
kisspitz.hupont.hu
► Ha tetoválást szeretnél,jól gondold át,hogy hova és mit szeretnél,vagy kivel csináltatod - a minőség érdekében - mert azt egész életedben viselni fogod magadon.Íme néhány...
tetovalas.hupont.hu
8. EGÉSZSÉG ÉS HÁZIPATIKA A TERMÉSZETBŐL FŰSZER - ÉS GYÓGYNÖVÉNYEK HATÁSA
► HÁZIPATIKA oldalunkon olyan TERMÉSZETES megoldásokat ajánlunk, amelyek a BETEGSÉG megelőzésére, különböző BETEGSÉGEK és TÜNETEK házi ápolására, az EGÉSZSÉG megőrzésére szolgálnak. A TERMÉSZET MINDENRE AD MEGOLDÁST!
hazipatika.hupont.hu
9. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
10. Britannian Bulldogs" Kennel
► Angol Bulldog,- Francia Bulldog,- Fedeztetés, Kőlyők eladás, Bulldogokról Hasznós imfórmációk, Kutya betegségek
angolbulldog.hupont.hu
11. Kristálygomba
► Kristálygomba limonádé készítése, tapasztalatok, tanácsok
medi.hupont.hu
12. EGYSZERŰ ÉS GYORS RECEPTEK
► EGYSZERŰEN ÉS GYORSAN ELKÉSZÍTHETŐ ÉDESSÉGEK, ITALOK, ÉTELEK
gyorsreceptek.hupont.hu
► Magyar gyümölcsöt minden asztalra!
eperszeddmagad.hupont.hu
14. KÓTAJI DRÓTFONÓ ÉS BETONÜZEM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !!!!
kerites.hupont.hu
15. www.plaboydesting.hupont.hu
► Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D
plaboydesting.hupont.hu
► Életcélunk, hogy segítsünk! Segítsünk ha betegnek érzed magad vagy kimerült vagy! Vagy csak fáj a fejed! Vagy épp mit mond a kártya ? Gyere el hozzánk, érzékeld az energiát amivel rendelkezünk!
atlantisz-x.hupont.hu
17. PÁPAI NAGYCSALÁDOSOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE (PÁNKE)
► Az Egyesület célja: az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációjáért érzett felelősség erősítése, a nagycsaládosok sajátos érdekeinek képviselete és szolgálata.
panke.hupont.hu
18. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
19. SZERELMES VAGY? SOKAT CSALÓDTAL? ITT A TE HELYED!
► Weboldalam az egész életről szól,céljainkról,a szerelemről,szakításról,esélyekről,CSAJOKNAK főként!+menüpont pasiknak xp
valakivagyok.hupont.hu
20. OLCSÓ UJ CSOMAGOLÁS SÉRÜLT -SZÉPSÉGHIBÁS TERMÉKEK LEÉRTÉKELT ÁRON
► MINDEN EGY HELYEN ,ÉPITKEZIK,KERTÉSZKEDIK , SPORTOLNA VAGY JÖN A BABA??AMI NÁLLUNK NINCS AZT BESZEREZZÜK KÉRÉSÉRE KEDVEZMÉNYES ÁRON ÉS HÁZHOZ SZÁLLITJUK, HA KELL. TEL 06209978798 BPXVII KER .email:zolt@tvn.hu VÁRJUK KÉRDÉSEIT SEGITÜNK
olcso-easy.hupont.hu
► "Sokkal könnyebb változtatni azon, amit te teszel, mint azon, amit más tesz." Donald Walsch: Beszélgetések Istennel
tegyukszeppeavilagot.hupont.hu
22. Kiváló minőségű DOLLE lépcsők házhoz szállítással!
► BASIC padláslépcsők 18.500.-Ft-tól, hőszigetelt padláslépcsők 21.900.- Ft-tól, fa lépcsők 36.900.- Ft-tól, modul lépcsők 139.900.- Ft-tól, csigalépcsők 169.900.- Ft-tól, gyerekkapuk 8.900.- Ft-tól.
padlaslepcso.hupont.hu
► www.totosims.hupont.hu
totosims.hupont.hu
24. Sharon képtára
► Saját készításű képeim, képeslapjaim. Ingyenes képeslapküldési lehetőség.
sharon.hupont.hu
25. San Lorenzo Vas-és Szerelvény Kereskedelmi Kft. VASTELEP
► VARGAVAS, NINCS TÚL KICSI VAGY TÚL NAGY MEGRENDELÉS! NYITVA: Hétfő-péntek: 07.30-16.00, Szombat: 08.00-12.00, Budapest, XI. ker. Gyógyvíz utca 1. Mobil: 30/9-44-22-33, Tel/fax:061-248-0444 E-mail: info@vargavas.hu
sanlorenzo.hupont.hu
26. angol nyelv kezdőknek, kiejtés, hangképzés, olvasás fonetikai jelekből
► Az angol nyelv tanulás nehézségei,egy kezdő tanuló szemszögéből.A hangok olvasása fonetikai jelekből,ami segíti az angolhangok felismerését,kiejtését és a nyelvtanulást.
alapfokon-angolnyelv.hupont.hu
27. Ray Ban napszemüvegek, Oakley napszemüvegek! Folyamatos OUTLET árak!
► Márkás napszemüvegek,sport napszemüvegek, kiegészítők! Ray Ban, Oakley ... - Eladó olcsó Ray Ban, Oakley eredeti és replika/másolat napszemüvegek! Egyedi divat kiegészítők. Folyamatosan bővülő kínálat, akciós árak!
markasnapszemuveg.hupont.hu
28. Sok-sok idézet
► "Tedd, ami szívednek kedves, és az lesz majd a törvény....”
miegymas.hupont.hu
29. Műköröm díszítő haladó akvarel tanfolyam:SZALAY ANDREA NORKÁVAL,Körömfutár.
► Paraffin melegítő gép, Műköröm díszítő akvarel tanfolyam, UV lámpa 18-36W, Porelszívó, Csiszológép Proxxon, Műköröm alapanyagok kiszállítva:Mystic, Pearl, 2m Beauty Nails, Moyra), airbrush sablon, lakkzselék, akril hatású matrica.
koromfutar-nailexpress.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
31. *HOROSZKÓP, CSILLAGJEGYEK*
► Mi a jellemző a KOS, BIKA, IKREK, RÁK, OROSZLÁN, SZŰZ, MÉRLEG, SKORPIÓ, NYILAS, BAK, VÍZÖNTŐ, HALAK jegy szülötteire?
horoszkop-asztro.hupont.hu
32. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
33. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
34. ANTENNABOLT BUDÁN A 1025. FRANKEL LEÓ 47.MINDIG TV ANTENNA SZAKÜZLET.
► TEL:2570573,06-309-847-295.MINDIGTV HD VEVŐK-FÖLDI DVB-T ANTENNÁK-HD-SD MŰHOLDVEVŐK-PARABOLÁK-FEJEK-ANTENNA TARTÓK-KAMION ANTENNÁK-ELADÁSA ÉS SZERELÉSE!
sat.hupont.hu
35. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
36. Amatőr súlyemelők és testépítők weblapja
► тяжелая атлетика
amatorsulyemelokoldala.hupont.hu
► Ez a honlap a cukorbetegségben szenvedőknek készült. Leginkább a diabetikusok központi problémáján, vagyis a megfelelő étrend megválasztásában nyujt segítséget.
cukorbetegek.hupont.hu
38. Rémtörténetek, szellemes sztorik, ijesztő furcsaságok
► Reméljük jól szórakozol az oldalunkon! Jó olvasgatást!
remsztorik.hupont.hu
39. Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen
► Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
andre.hupont.hu
40. Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, ősBuda, óBuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, ősBuda azaz ó-Buda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest, Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
41. KÉPESGÉP - a gépkereskedelem lapja Használt és új haszongépek, eszközök
► Mezőgazdasági gépek, építőgépek, földmunkagépek és más haszongépek, haszongépjárművek, egyéb gépek, alkatrészek, tartozékok, eszközök. Hirdessen a HASZONGÉP BAZÁR heti magazinban, és ingyen megjelenhet honlapunkon. Árajánlat kérés: kepesgep@gmail.com
kepesgep.hupont.hu
42. angyalka76
► Sokszor a lélek ura a létnek,sokszor a szív parancsol az észnek.Sokszor fáj a szív és sokszor a lélek,sokszor mindkettő,s ez az élet.
emilia.hupont.hu
43. Szerelmes versek, Baráti idézetek
► Ne feledd akinek barátai vannak nem lehet felesleges!
diana.hupont.hu
44. idézetek. ~ képek. *-* ♥ !
► Ezen az oldalon idézetek és képek találhatók..de mellette várnak téged még érdekes dolgok. remélem tetszeni fog.! =]
idezeteekk.hupont.hu
► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére
kreativaprosagok.hupont.hu
46. LÉDA CIPŐBOLT 2012 TAVASZ-NYÁR
► Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Márkáink: S.Oliver, Jana, Rieker, Tamaris, Laura Messi, Claudio Dessi, Lux, Bugatti, Dr. Punto és még sok más! Hívj nyugodtan: +36703824726 vagy írj email-t: adelborbely@yahoo.com Facebook/Léda cipőbolt
ledacipo.hupont.hu
47. Tatabányai Alapítvány Sportkör 1994 Labdarúgó Utánpótlásnevelő Egyesület
► 2800. Tatabánya, Béla Király krt. 57. Postai cím: 2801. Tatabánya, Pf. 1520. Pálya: Grosics Gyula Stadion, Tatabánya I. ker. Ságvári Endre út 9.
tasktatabanya.hupont.hu
48. A szép drágakő ékszer minden ember vágya!
► A drágakő ékszer a legszebb ajándék, a szerelem legjobb kifejezője! A drágakövek horoszkóp szerint is kiválaszthatók! Az egészség, siker, pénz vonzásához drágaköves mágikus gömb a feng shui és számmisztika szerint.
ekszerek.hupont.hu
49. "Bukott Angyalok" társasága
► "The friendship a gold thread, which one if do not guard tears very easily. It is possible to join it, but onto the lots of eternal one remains!"
fallenangels.hupont.hu
50. Német online kezdőknek és haladóknak
► HERZLICH WILLKOMMEN! ÜDVÖZLÖM! HERZLICH WILLKOMMEN! ÜDVÖZLÖM! Tanuljon németül! Kezdje el vagy folytassa utazását a német nyelv világába! dr. Kopasz Filoméla, az Ön némettanára
onlinenemet.hupont.hu
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: